Tárgy: Allison Railway Pént. Feb. 21, 2014 7:17 am
Allison Kendall Railway
Külső
Magasnak nem mondhatom magam, és vékonynak sem, ezért inkább azt mondanám, hogy arányos vgyok. Mellem átlagos méretű a melltartóm B és C-s kosár között ingázik. Én azt mondom, hog van fenekem is, szóval nem tartom magam elől deszkának, hátul meg lécnek. Szemem zöld színben pompázik és ha tehetem igen kihívóan nézek vele. Hajam eredetileg hullámos és eperszőke színű, bár sokam barnának hiszik. Ruhásszekrényemben sok fajta ruhát meg lehet találni, de a szoknyákat részesítem előnyben, persze télen a nadrágok sokkal jobbak, de ha harisnyát veszek fel, nekem az is tökéletes. Pólóban jöhet bármi, csak elég jól dekoltált legyen, bár lehet zártabb is, hogyha elegáns, hiszen az is kell néha. Magassarkú gyűjteményem van otthon és nem szeretek egy cipőt sokáig hordani. Mivel csak160 centi vagyok, egy lapostalpú cipőben elveszek a tömegben, így minimum az 5 centis sarok az alap.
Belső
Ha egy fél évvel ezelőtt megkérdezi tőlem milyen is vagyok azt mondtam volna, hogy önző, akaratos, tökéletes, mindeki felett álló, mert ilyennek is tartottam magam. Viszont mióta megváltozott egy-két dolog az életemben, azóta nem mondhatom ezt. A szüleim elváltak, a bátyám elköltözött, a nagymamám meghalt. És ez még mind semmi. Én voltam legnépszerűbb lány, aki bárkit megkaphatott és meg is kapott, akkor és amikor akart, de most már nincs így. Mindenki dilisnek hisz, csak, mert hangokat hallok és olyan dolgokat látok, amik nem lehetnek igazak. Emiatt is lettem csendesebb, ezért tanulok rendesen és ez az oka annak is, hogy kedvesebb lettem mindenkivel. Már nem én vagyok a középpontban, hanem mindenki más. És az igazat megvallva szerintem ez lenne a normális, nem pedig az, amilyen eddig voltam.
Előtörténet
Lehunytam a szememet, próbáltam kizárni minden hangot, minden olyan dolgot ami lehetetlen, hogy igaz legyen, de nem maradt abba. Továbbra is hallottam a suttogást, ami annyiszor kergetett az őrületbe, ami miatt kiutált a fél iskola, pedig én nem akartam mindenkinek elmondani. Egyetlen embernek mondtam el, egynek, de ő tovább adta és így tovább és tovább. Vannak akik azóta a közelembe sem jönnek, vannak akik pont emiatt kedveltek meg, mert pont olyanoknak gondolják magukat, mint amilyen én vagyok. Én nem küldöm el őket, megtanultam, hogy jobb egy-két igaz barát, akik nyomorékoknak számítanak, mint sok olyan, aki a legrosszabb, legfájdalmasabb helyzetekben magukra hagynak. Apám mindig mondta nekem, hogy mindenkivel legyek rendes, mert ha elvesztem azokat akik eddig velem voltak egyedül maradok, de mindig anyámnak hittem és a vicc, hogy most is vele lakom. Illetve, csak hétvégente megyek haza néha, jobban szeretem a koleszt, még akkor is, hogyha minden éjszakám kínszenvedés és rémálmok gyötörnek. Senki sem tudja, senki sem hallja, hogy sikítok éjjel, de ha mégis, senkit sem érdekel. Szobatársam nincs, valamiért sosem kaptam, nem is értem ezt a dolgot, de az igazgató úr tudja, az ő dolga. Persze én se mentem soha oda hozzá, hogy elmagyarázzam neki, hogy most azonnal rakjon be mellém valakit, mert sosem akartam, hogy hallják a bajaimat. -Miss Railway elismételné, amit az imént mondtam?-kérdezte tőlem a matek tanár, én, pedig csak értetlenül néztem, azt se tudtam egy pillanatra, hogy milyen órán vagyok. A hangok egy kicsit elhallgattak, a fejem sem fájt annyira, így a tanárra próbáltam összpontosítani. -Sajnálom tanár úr nem hallottam. Elismételné még egyszer?-a tanár a fejét rázta, de megismételte én meg hibátlanul válaszoltam kérdésére. Tudja, hogy jó tanuló vagyok mindig megtanulom az anyagot és néha még figyelek is, amikor épp nem panaroiás pillanatomban vagyok. Már épp kezdtem volna a füzetembe jegyzetelni, mikor kaparászó hangot hallottam a fal felől és odakaptam a fejemet azon gondolkozva, hogy vajon ezt más is hallja, de mikor körbenéztem semmilyen változást se láttam senkin és egyre inkább kezdtem parázni. Egyre hangosabb volt a hang és egyre jobban pánikoltam, az alsó ajkamat rágcsáltam, de persze senki sem vette észre. A hang egy pillanatra eltűnt, majd egy hatalmas sikolyt hallottam és hirtelen kiugrottam a padból. Mindenki felém kapta a fejét, én meg csak sírva kirohantam a teremből és a folyosó végén lévő takarító szertárig meg sem álltam. Ott magamra csuktam az ajtót, nekidőltem és úgy ültem le a földre és csak sírtam és sírtam. Semmit nem segített a teremváltás ugyanúgy hallottam, minden egyes zörejt, de az ajtókopogás volt a legijesztőbb és el is ugrottam az ajtótól, majd a szám elé kaptam a kezem. -Allison engedj be, csak én vagyok. Tudod, hogy bennem megbízhatsz!-azt a hangot bárhol felismertem és megnyugodtam, tudtam, hogy benne megbízhatok, mert csak ő van nekem, úgy igazán mióta mindenki tesz rám magasról. Annyira gyorsan nyúltam a kilincshez, hogy másodszorra sikerült csak lenyomnom, de mikor kinyitottam az ajtót, valami olyasmi fogadott, amiről sosem képzeltem, hogy megtörténhet. Legjobb barátom helyett, valami szörnyeteg állt, akin húscafatok lógtak, egyik szeme hiányzott és hörgő hangokat adott ki. Ledermedtem a félelemtől, nem tudtam se megmozdulni, de segítségért kiabálni, még akkor sem, mikor csontos, hiányos kezével felém nyúlt. Ekkor minden elsötétült, majd hirtelen az ágyamban ültem és felsikítottam. -Csak egy álom volt, nyugodj meg.-motyogtam magamnak, de képtelen voltam visszaaludni, így az éjszaka további részét éberen töltöttem, minden kis neszre figyelve.
Holland Roden ~ 21 ~ Elmezavarodottak ~ Munyika
Theodore Montgomery Grafika
Tárgy: Re: Allison Railway Pént. Feb. 21, 2014 10:20 am
Elfogadva!
Nos Kendy cica, azt kell mondjam, hogy durván jó előtörténetet toltál ide elém. Szóval, le a kalappal. Mondhatni pörögtek a szemeim előtt a filmkockák az eseményeket olvasva és nagyon élveztem. Nálam első osztályú és minden téren elnyerte a tetszésemet. És ha ez megnyugtat elárulom, hogy én kedvelem a kicsit zizzent lányokat... Így már csak annyi maradt hátra, hogy birtokba vedd a játékteret és ne feledd, hogy te irányítasz, csakis te és nem a hangok!