Clark Atlanta University

Képzeljük azt, hogy mind őrültek vagyunk! Ez megmagyarázna minket egymásnak. Megfejtene sok rejtélyt.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Staff
Theodore Montgomery

Multik: -

Profile & Pm



Allison Railway

Multik: -

Profile & Pm



Top site
FRPG Top Sites - Magyarország
Facebook csoport
Gyorslinkek:

Szabályzat
Canon karakterek
Karakterlap sablon
Play by foglaló
Keresett karakterek
chatbox
Kiemelt társoldalak
Latest topics
» Sin City - Chicago, a bűnok városa
Kedd Jún. 10, 2014 5:34 am by Vendég

» Immortas before and after the dark
Vas. Május 18, 2014 1:55 am by Vendég

» Kárhozottak cirkusza
Kedd Ápr. 22, 2014 3:20 am by Vendég

» Hyori & Lee
Szomb. Márc. 29, 2014 12:03 am by Sun HyoRi

» Aktuális hírek
Pént. Márc. 21, 2014 8:44 pm by Theodore Montgomery

» Wendy O'Connell
Szer. Márc. 19, 2014 6:31 am by Wendy O'Connell

» Keresett karakterek
Kedd Márc. 18, 2014 1:04 pm by Arielle Wagner

» Game of Thrones
Hétf. Márc. 17, 2014 2:41 am by Theodore Montgomery

» Gang Wars
Vas. Márc. 16, 2014 2:22 am by Theodore Montgomery


Share | 
 

 Victoria & Arielle

Go down 
SzerzőÜzenet
Arielle Wagner
Divattervezés
Arielle Wagner


TémanyitásTárgy: Victoria & Arielle   Kedd Feb. 25, 2014 10:32 am

Victoria & Arielle

Határozott, manökeneket megszégyenítő, kecses léptekkel közelítettem meg az iskola bejáratát, amely tömegével nyeli el nap, mint nap a diákok folyton rohanó hadát. Óvatosan helyezem egyik lábamat a másik elé, ahogy felsétálok a lépcsőn, miközben a lassan lengedező szél játszi könnyedséggel kap bele lenge anyagú  ruhámba. Egy pillanatra  megfordulok és  körbenézek az engem körülvevő  betonrengetegben, amikor megpillantok egy srácot, aki érezve az helyzet súlyosságát azonnal elém siet, hogy az ajtót kinyissa. A kezeim ugyanis roskadoznak a mai napra összeszedett dolgaimtól, vállamat nehéz táskám húzza le, a hónom alatt a teletömött mappáim, míg jobb kezemben egy illusztris szatyor lóg, természetesen ez sem üresen. Mindez borzasztóan szükséges, hiszen szeretném végre befejezni az egyik, már hetek óta elhúzódó ruhatervemet. Azt mondanám, hogy egészen könnyen is menne a dolog, ha bizonyos hátráltató tényezők nem lépnének állandóan közbe. Egy ragyogó mosollyal köszönöm meg a srác segítségét, majd belépek a mogorva épület falai közé, időnként az az érzése támad az embernek, hogy nem is iskolába jön, hanem valami börtönbe. Amint megnyílik az ajtó és lépkedni kezdek, minden tekintet rám szegeződik, suttogni kezdenek, van aki merészen még integetni és köszöngetni is kezd. Olyan ez, mint amikor a filmekben egy pillanatra elhalkul a zene, megáll az idő és nem létezik más csakis te, mintegy dicsfényben úszva. Más esetekben maradnék még kiélvezni a népszerűségem, de most nem tudok erre figyelni, mivel éppen telefonálok és a világ  legérthetetlenebb méteráruboltosa van a vonal túlsó végén.
- De ez engem egyáltalán nem érdekel, ha azt mondtam, hogy méregzöld selyem kell, akkor méregzöld selyem kell és semmiféleképpen sem fenyő zöld. Nem tudom mit nem lehet ezen felfogni, súlyos problémáink lesznek egymással, ha nem szerzi be záros határidőn belül az anyagot, amit kértem. - a hangom fenyegetően zavarja fel az eddig csendben szemlélődő személyeket, akik körülöttem ácsorognak. Közben tovább hallgatom telefonpartnerem  magyarázkodását, de ő ekkor elköveti élete legnagyobb baklövését, azzal a kijelentéssel miszerint: " Végül is teljesen mindegy! " Már hogy lenne mindegy, hitetlenkedve hallgatom hogyan is engedheti meg valaki magának, hogy ilyen ostobaság kifolyjon a száján. Érzem, hogy egy pillanat töredéke alatt önt el az idegesség, hogy az ereimben gyorsabban száguld a vér, mint egy zakatoló vonat, valamint hogy a szemeim összeszűkülnek, a finom vonalakkal rendelkező ajkaim pedig dühös szavakra készülően nyitódnak meg. Megtorpanok a folyosó kellős közepén és mint a kitörő vulkánból a láva, úgy bukik ki belőlem a kedvesnek egyáltalán nem nevezhető véleményem.
- Na idefigyeljen maga beképzelt, idióta, tudatlan pojáca! Ha én egyszer azt mondtam, hogy a ruhához méregzöld színű selyem kell, akkor méregzöld színű selyem kell  és nem királykék, meg lazacrózsaszín, de még csak nem is levendula lila. Sok mindent elnéztem már magának, többek között azt is, hogy a múltkor át akart verni, pedig én mindig, ismétlem mindig, hűséges és bőkezű vásárlója voltam, de most már aztán betelt a pohár. Fogja meg a paradicsom piros meg az ón szürke anyagait és dugja fel magának őket, de egyesével, hátha az majd boldoggá teszi és nem fog ilyen hülyeségeket összehordani, hogy végül is mindegy! - a hangom egyre erőteljesebben töri át a lélegzetvisszafojtva figyelő iskolatársaim által kialakított csendet, miközben már heves hadonászásba is kezdek, ezzel is meggyőzve nem csak magamat, de másokat is, hogy bizony hatalmas a probléma. - Ó, és még valami! Ha ezek után nem lenne világos és teljesen egyértelmű, akkor elmondanám, hogy egy biztos vásárlóját épp most vesztette el. De végül is teljesen mindegy, nem? - fűzöm hozzá cinikusan az ő szavaival élve, majd elemelem a mobilom a fülemtől és megbontom a vonalat, holott a túloldalról még jól halhatóan beszélnek nekem. Viszont a legkevésbé sem érdekel, mégis mit képzel ez a pasas magáról? Lendületes léptekkel hatolok át az egyre csak növekvő tömegen, amikor figyelmetlenségből beleszaladok valakibe és szinte minden, ami a kezemben van, szanaszét szóródik. A mappáim széttárulva, hangos csapódással érnek földet, néhány rajzom ki is esik belőle, a telefonom pedig szélsebes csúszással valahol a kávéautomata mellett áll meg.
- Mi a jó fene? - csattanok fel idegességemben, majd elkerekedett szemekkel nézem végig, hogy valaki telibe tapossa a telefonom. - Hát ez nem lehet igaz! - magyarázom az orrom alatt, ahogy leguggolok összeszedni a padlót díszítő rajzaimat. Ez a nap már nem is indulhatna pocsékabbul.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victoria D. Morgan
Média
Victoria D. Morgan


TémanyitásTárgy: Re: Victoria & Arielle   Szomb. Márc. 01, 2014 12:08 am


Arielle & Victoria

Szokásos kelés: kócos haj, karikás, kialvatlan szemek. Néha még én is megijedem reggelente, ha belenézek a tükörbe. De még szerencse, hogy tíz féle alapozóm van, így simán eltűntettem ezeket az arcomról. A mai reggelem annyiban különbözött a többitől, hogy késésben voltam. Azonnal felpattantam az ágyból és szuper gyors tempóban kezdtem készülődni.
A szépítkezés után újra átnézem, hogy mindenem meg van e, ami kell mára. Bár, a médiaszakhoz nem kell túl sok minden.  Ma elvileg csoportokban fogunk dolgozni. Nagyon kíváncsi vagyok ki lesz a párom. Van a szakon pár lány, akivel nagyon szívesen lennék együtt. Olyan profik a munkájukban és értenek hozzá. És vannak olyanok, akiket nem is értem, hogy vehettek fel ide. Na, velük egyáltalán nem akarok lenni.
Elkerekedett szemekkel néztem az órámra. Ó, már csak három percem van. Gyorsan, nagy lépésekkel haladva közelítettem meg az iskolát. Ezek a lépések pedig hamar átváltottak futásba, mivel az órám már valószínűleg elkezdődött. Ahogy beléptem az óriási bejárati ajtón, hatalmas tömeggel találtam szembe magam. Mennyire szerencse, hogy pont, amikor órám lenne, nem tudok átjutni a folyosón. Sok „Elnézést” , „Bocsánat” és „Vigyáztam” szó után sikerült átpréselődnöm. Ezután újra futásnak eredtem. Igaz, a folyósón még mindig rengetegen voltak, találtam magamnak helyet. Csak futottam, remélve, hogy a tanár nem ír be igazolatlant, mikor hirtelen egy nagy lökést éreztem. Mappák, rajzok és iratok repültek szanaszét körülöttem. Egy dühös szőke lánynak mentem. Szuper.
- Ó, nagyon sajnálom. – közöltem, tényleg őszintén. Na, most már biztos, hogy elkezdődött az órám.
Le akartam hajolni, hogy segítsek összeszedni a dolgait, mellesleg az enyémeket is, mikor feltűnt, hogy a mobiljára tapostam. A viselkedését látva, biztos vagyok benne, hogy ő is észrevette. Azonnal levettem róla a lábam és csukott szemmel, összeszorított fogakkal vártam, hogy mi történik.
- Eltört?
Gyorsan lehajoltam, hogy összepakoljak a földről. Mindegyiken valamilyen gyönyörű rajzok voltak. Ruhák. Közben nem is törődtem azzal, hogy a folyosón mindenki minket bámul. De jó, én vagyok az ügyetlen lány. Remélem nem fognak engem így hívni. Akkor búcsút mondhatok a jó éveimnek.
Megakadt a szemem egy egészen szép darabon. Gyönyörű, méregzöld színű. Meseszép. Ekkor azonnal le is esett, hogy valószínűleg divat szakmában van.
- Tessék. – nyújtottam oda az összeszedett lapokat, kivéve egyet. Azt a kezemben hagytam és csak nézegettem. – Ezt te tervezted igaz? – kérdeztem. – Nagyon szép.
Majd odanyújtottam felé az utolsó lapokat is.
- Victoria. – mutatkoztam be, miközben a kezemet nyújtottam felé. Tudom, nem volt valami jó első benyomásom, de remélem ezért nem lesz harag közöttünk.
Aztán az órámra néztem és lesütöttem a szemem.
- Ó. – suttogtam magamban. 19 perc késés. Tuti igazolatlan.
Feltápászkodtam a földről, megigazítottam a válltáskámat magamon. Az emberek nagyobb része még mindig minket figyelt, vagy talán inkább már a lány reakcióját. Egy kicsit már kezdett idegesíteni.
- Mi van? – néztem körbe. Mindenki levette rólunk a szemét és folytatta, amit a baleset előtt csinált. Néhány ember beszélgetett, pakolászott a szekrényében meg ilyesmi.
Újra visszatekintettem a lányra. Nehéz kivenni az arcából, hogy most dühös e vagy valami.
De én bocsánatot kértem… Remélem nem rágott be rám. Véletlen volt az egész, mivel késésben voltam. Talán ő is… Mondjuk, ő nem sietett olyan nagyon. Lehet, hogy lyukas órája van. Na, mindegy.









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arielle Wagner
Divattervezés
Arielle Wagner


TémanyitásTárgy: Re: Victoria & Arielle   Szomb. Márc. 01, 2014 2:22 am

Victoria & Arielle

Miért én? Miért én? A kérdések szinte valósággal ordítva törnek ki az elmém egy eldugott pontjáról, hogy valahogy fel tudjam dolgozni mindazt, ami éppen az előbb lejátszódott a szemem előtt és valószínűleg nem csak a reggelemet, de az egész napomat is hazavágta. Nem épp volt elég, hogy új árubeszerzőt kell keresnem, mert az előző egy a szakmájában legjobbnak kikiáltatott világi pancser? Nem képes beszerezni nekem egy méregzöld színű selymet? Hát akkor nem értem, hogy mégis mire fel nevezik őt a legjobbnak, ugyanolyan mint a többiek, bár lehet, hogy ők legalább sosem próbáltak volna meg engem átvágni. Igaz ez az idióta tudhatta volna, hogy engem nem lehet, olyan egyszerűen megvezetni, hogy valódi selyem helyett olcsó utánzatú szatént vegyek. Még szerencse, hogy mindig van nálam öngyújtó, nem mintha dohányoznék, de ezzel a kis eszközzel gyorsan, egyszerűen és könnyen megállapíthatom, hogy meg akarnak-e engem vezetni vagy sem. Minden esetre, amit akartam az még mindig nincs meg és ha ma a gyakorlati oktatónak nem forr fel az agyvize, hogy még mindig nem vagyok kész a ruhámmal, akkor az kisebb fajta csodának fog számítani. Természetesen akkor én sem leszek idegesebb és nem fog megesni az sem, mint a legutóbbi találkozásunkkor, amikor megállás nélkül üvöltöttünk egymással, majd szó szerint kidobott az órájáról. Azóta nem is láttam az oktatót, de én addig nem is vagyok hajlandó hozzászólni egy árva szót sem, amíg töredelmesen bocsánatot nem kér tőlem, ugyanis akár tanár akár nem, akkor sem beszélhet így velem senki. És tulajdonképpen meg csak saját magának köszönheti, hogy én is hasonlatosan kedvesen viselkedtem vele, tehát azt kell mondjam, mint a legtöbb esetben, akkor sem velem volt a probléma. Amúgy is, aki idegbajos miért jár emberek közé? Fogadna fel egy pszichológust, hogy kibeszélje a problémáit vagy feküdjön otthon korlátlan ideig és kiabáljon azzal, akinek hat anyja van. De ne velem! A gondolataim annyira elkalandoznak, hogy észre sem veszem, hogy a lány, akibe beleszaladtam, beszélni kezd hozzám, így először nem is értem, hogy mit mond. Érzem, hogy a folyosón mélységes csend ül, valamint hogy az összes tekintet ránk szegeződik, a hátamba fúródó pillantások szinte fizikai fájdalmat okoznak.
- Jobban is vigyázhattál volna, de most már mindegy. - válaszolom a lánynak, majd magamhoz veszem a telefonomat, azaz csak ami abból maradt, ugyanis a képernyője totál káros és ezen azt hiszem már semmi sem segít. - Remek. - veszem szemügyre a készüléket, majd dühösen vágom a táskám legmélyére, hogy ma már ne is kerüljön a szemem elé. Kénytelen leszek nagyon gyorsan beszerezni egy másikat, mivel minden fontos dolgot telefonon szoktam lebonyolítani, ha éppen személyesen nem tudom valami oknál fogva elintézni az adott problémát. Elveszem a rajzokat, kivéve a már hetek óta szóban forgó méregzöld ruha tervét, amit magánál tart és megdicséri. - Köszönöm. Arielle vagyok. - veszem el a rajzot, majd kezet fogok vele, ahogy szemrevételezem a lányt, közben pedig mindketten felállunk a padlóról, mert már kezdett zavarba ejtően sok lenni, hogy nálamnál alacsonyabb szinteken időzök el. - Úgy látom sietsz, de legközelebb a szemed talán nyisd ki. - pillantok rá, közben tetőtől talpig végig mérem, ezt pedig csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Nem sokkal alacsonyabb nálam, vékony, de mégis nőies alakja van. Ahogy így elnézem nem homokóra alkatú, jobb is, mert ellentétben azzal, hogy mindenki azt hiszi a homokóra alkatot a legkönnyebb öltöztetni, nagyon is tévednek ezzel kapcsolatban. Hosszú, sötét barna haja omlik a vállára, kedves csokoládé barna szemei egész közel ülnek egymáshoz a csontszínű arcában. Sötét ősz típus. - Nos ha jól látom már elkéstél az órádról, szóval ne siess még annyira tovább. Ezeket a tanárokat nem érdekli, hogy 5 percet késtél vagy 20-at, ha késtél, hát késtél. Mond csak Victoria, jártál már divatbemutatón? - teszem fel neki a kérdést, mivel, hogy első ránézésre, tökéletesen megfelelne az egyik ruhámhoz, ami már készen áll arra, hogy a divatbemutatón bedobjuk a mély vízbe. És mivel modellek híján vagyok, így igazán szükségem lenne arra, hogy minél előbb találjak valakiket. Lehet, hogy ki kellene tennem a suli fali újságjára egy hirdetést, de valahogy nincsen kedvem órákon át tartó válogatást kivitelezni, mert ott sok teljesen nem oda illő személlyel is szembe kellene néznem. Talán még sem olyan rossz ez a nap, mint gondoltam, kíváncsian várom a válaszát. Ha járt már bemutatón, tudja hogy milyen nagy dolog egy kifutón végig sétálni, ha pedig még nem, akkor csak mondjon igent én majd profit faragok bele.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Victoria & Arielle   

Vissza az elejére Go down
 
Victoria & Arielle
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Clark Atlanta University :: Atlanta belvárosa :: Folyosók-
Ugrás: